Akárcsak a vébén, a hazai országos bajnokságon is a nagy mezőnyök miatt időben és térben elkülönült a veterán korcsoportok küzdelme.

A 65 fölötti korosztályok az MLTC-n napsütéses szép őszi időben játszottak a múlt héten, az ifjabbak nem csak egymással, hanem az esővel és széllel is hadakoznak ezen a héten a Park Tenisz Klub pályáin.

Íme az első etap, a 65 év feletti teniszezők összesen tizenöt versenyszámának eredménylistája.

 

(tenisz-palya.hu/MTSZ) * Honlapunk érdeklődésére Bíbok Tamás versenyigazgató elmondta, hogy az idén a nagy számú nevezés illetve egyébb technikai, s a mallorcai világbajnokság okok miatt külön időpontban és helyszínen kerül megrendezésre a szenior országos bajnokság.

A Szuper szeniorok (65+ felett) október 1-3. között Mátyásföldön, a Young szeniorok és szeniorok (30-60+-ig) ezen a héten a Park Tenisz Klubban versenyeznek.

- A nevezési létszám a késői időpont ellenére több mint 250 fő, mely évek óta a legmagasabb! Minden kategória ITF S400-as versenynek minősül, a pontozása is ennek megfelelő - mondta Bíbok Tamás.

A jövő évi világbajnoki szerepléssel kapcsolatban érvényes szabályok: automatikusan utazó kerettagok a magyar bajnokság egyéni I. helyezettjei, abban az esetben, ha a naptári évben (2022) vagy az azt megelőző 3 évben bármikor az ITF egyéni ranglista első 250 helyén voltak, és a 2 éves összesített egyéni magyar ranglistán legalább 1000 pontot összegyűjtöttek. Automatikusan utazó kerettagok a magyar bajnokság páros I. helyezettjei, abban az esetben, ha a naptári évben (2022) vagy az azt megelőző 3 évben bármikor az ITF páros ranglista első 30 helyén voltak, és a 2 éves összesített magyar páros ranglistán legalább 1000 pontot összegyűjtöttek.

 

                                            A 2021-es szabadtéri magyar bajnokság, Gulyás István emlékverseny eredményei

 

erem

 

 

orosz kovacsOrosz György (balról) zsinórban ötödször nyerte a döntőt, ezúttal Kovács Károly ellenében

 

MS 65: 1. Orosz György, 2. Kovács Károly, a döntőben: 6:3, 6:4, 3. Rakonczay Tibor és Pázmándi József
MS 70: 1. Román Ferenc, 2. Mészáros László, a döntőben: 7:6, 6:3, 3. Sápi István és Dürgő György
MS 75: 1. Homródi Péter, 2. Bakonyi Levente, a döntőben: 6:3, 7:5, 3. Lelkesi József és György Zoltán
MS 80: 1. Fábián Zoltán, 2. Németh Gyula, a döntőben: 6:1, 6:4, 3. Palchuber Károly és Vitkay László

 

bakonyi homrodiA 75-ösök eredményhirdetése: Bakonyi Levente és a bajnok Homródi Péter

 

MD 65: 1. Kostyál Gyula, Kovács S. Ottó, 2. Kovács Károly, Rakonczay Tibor, a döntő: 6:3, 7:6, 3. Erdei Ferenc, Fülöp László és Horváth Zoltán, Perényi Szilárd
MD 70: 1. Almai János, Holló János, 2. Mészáros László, Román Ferenc, a döntő: 6:4, 6:1, 3. György Zoltán, Szöcsik András és Cseke Sándor, Sápi István
MD 75: 1. Hutter Gábor, Lelkesi József, 2. Kamerda Károly, Szalay Miklós, egymás ellen: 6:2, 6:0, 3. Pék János, Szemler István
MD 85: 1. Kende László, Kuti László, 2. Banda István, Szentgyörgyi György, egymás ellen 6:1, 6:1, 3. Balázs Pál, Jónás József

 

roman feri 2021Román Ferenc egyesben aranyat, párosban (Mészáros László oldalán) ezüstöt nyert

 

XD 65: 1. Nádori Katalin, Fehérváry Sándor, 2. Barsi Tünde, Takách Gusztáv, a döntőben: 6:1, 6:1, 3. Lőrincz Zsóka, Horváth Zoltán és Burszán Judit, Perényi Szilárd
XD 70: 1. Faragó Mária, Almai János, 2. Kővári Erzsébet, Bakonyi Levente, egymás ellen: 6:2, 2:6, 10-7, 3. Gouth Edit, Cseke Sándor
XD 80: 1. Lanstiák Éva, Kende László, 2. Mikola Elena, Kósa Péter, egymás ellen: 6:3, 6:0, 3. Péceli Edith, Szentgyörgyi György

 

kende lanstiakKende László és Lanstiák Éva

 

WS 65: 1. Nádori Katalin, 2. Szűcs Mária, egymás ellen: 6:2, 6:4, 3. Sitzwohl Ildikó
WS 70: 1. Faragó Mária, 2. Kővári Erzsébet, egymás ellen: 6:2, 6:2, 3. Burszan Judit
WS 80: 1. Lanstiak Éva, 2. Mikola Elena, egymás ellen 6:1, 6:1, 3. Péceli Edith

WD 65: 1. Döbrei Éva, Faragó Mária, 2. Kővári Erzsébet, Szűcs Mária, egymás ellen: 6:4, 6:1, 3. Lőrincz Zsóka, Sitzwohl Ildikó

 

ob nokDöbrei Éva és Faragó Mária, valamint Szűcs Mária és Kővári Erzsébet a versenyigazgató, Bíbok Tamás társaságában

 

FaLang translation system by Faboba

tenisz lexikon – most féláron!

Pályakereső