Rekord számú, vagyis több mint 300 gyermek részvételével, rendezték meg a Play and Stay csapatbajnokság hétvégi selejtezőjét a Nemzeti Edzésközpontban.

A legtöbb együttest, szám szerint hetet, a Pécsi Városi Tenisz Club nevezte.

Az egyesület vezetője, Horváth Rita szerint, a kiváló csapatszellem nemcsak a Play and Stay-viadalokon, de a hétköznapokban is jellemző PVTC-sekre.

 

Gy. Szabó Csilla írása * Rekordot döntött a hétvégi Play and Stay csapatbajnokság selejtezője a benevezett 7-11 éves gyermekek létszámát illetően. A több mint 300 gyermek részvétele miatt már pénteken délután megkezdődtek a küzdelmek a Nemzeti Edzésközpontban, s az utolsó pontokat vasárnap este szerezték a játékosok. A tét a november 30-i fináléba kerülés volt.

A fiúk mezőnyében tizenhárom csoportban 52 csapat, a lányok között pedig 6 csoportban 24 együttes mérte össze tudását.

A legfiatalabbak csapatversenye évről évre egyre több résztvevőt vonz, amely a sportág játékos és színes bevezetőmódszerének terjedését is jól mutatja. A csapatbajnokság idei selejtezőjére a Pécs Városi Tenisz Club érkezett a legnépesebb küldöttséggel, az öt fiú és két leánycsapatot nevezésével. Őket követte a Nexon Dunakeszi Teniszklub hat, az MTK-BTC pedig öt együttessel.

− Számunkra nagyon fontos ez az esemény, a Play and Stay-rendszer ugyanis pontosan az általunk használt szinteket követi – vélekedik Horváth Rita, a Pécs Városi TC vezetője, aki a megyeszékhelyről vasárnap kora hajnalban induló népes delegációt három kollégájával, Sáros Zoltánnal, Simon Istvánnal és Vörös Györggyel közösen koordinálta, a nap során pedig a délelőtti, illetve délutáni turnusokat hangolta össze. – Lehet, hogy busszal egyszerűbb lett volna, de tekintettel kellett lennünk a gyermekek életkorára, akiknek egy teljes nap hajnaltól késő estig talán még túl hosszú, ezért választottuk az autós utazást. Számunkra szakmai szempontból fontos a verseny, a játékosoknak ugyanakkor hatalmas élmény, hetek óta készültek rá, annyira várták már. Tavaly volt, akinek élete első meccsét játszotta, idén már mindenki tapasztaltabb egy picit. A csapatokat úgy állítottuk össze, hogy vannak erősebb, ütőképesek, de olyan is, amelyeknél nem a győzelem a cél. Éppen ezért van, aki versenyezni és nyerni szeretne a fővárosban, mások pedig motivációt szerezni a közös élményből. Ritka esemény a sportágunkban, hogy ne csak önmagunkért, hanem egy csapatért játszunk, ezért most maximálisan kihasználjuk ezt a lehetőséget.

 

pecsi csajokPécsi lányok a dobogó második fokán, mellettük Piros Zsombor - Fotók: Zádor Péter

 

A Pécs Városi TC-nél azonban nemcsak a Play and Stay idején, hanem a hétköznapokban is nagy hangsúlyt fektetnek a csapatmunkára. Az edzők állandóak és többségük bejelentett státuszban van, ami nagyban köszönhető Péter Péter 2013-as elnökké választásának is, aki a tudásszintek szerinti, komoly szakmai munkára tette le a voksát, és az amatőr mellett a versenyteniszt is egyértelműen támogatja.

− A csoportos edzéseket helyezzük előtérbe, s a tapasztalataink szerint jól működik ez a rendszer, nem tapasztaljuk a gyermeklétszám csökkenését, sőt. Az utóbbi időszakban inkább enyhe növekedés figyelhető meg. A magánedzőket vélhetően nem tudnák megfizetni a szülők, így viszont megoszlanak a terhek. Persze a válogatott játékosoknál már az egyéni edzések sem kerülhetőek el, de azt is meg tudjuk oldani. Negyvenöt-ötven versenyző gyermekkel számolhatunk, s bár télen a nyári tíz helyett csak négy sátorral fedett pályánk van, ebben az időszakban három csoportunknak máshol bérlünk pályát – összegezte tapasztalatait Horváth Rita.

A PVTC szakemberei rendszeresen tartanak bemutató órákat a pécsi óvodákban és iskolákban, áprilisban és szeptemberben pedig nyílt nappal várják az érdeklődő szülőket és gyermekeiket. A legfiatalabb játékosuk pillanatnyilag négy és fél esztendős. Horváth Rita szerint a legkisebbekkel megkezdett munka szép lassan érik be, a felnövekvő generációk között a klub játékosaival is számolni kell. Jelenleg Bartha Panna a legelőkelőbb helyen jegyzett teniszezőjük, de Vörös Petra válogatott kerettagságára is nagyon büszkék. A közel száznegyven fiatallal Sáros Zoltán vezetőedző irányításával Guoth Ambrus, Vörös György, Spitl Tamás és Simon István foglalkozik nap mint nap.

 

 

 

pecsi pvtc fiuk

 

Érdekes tendencia, hogy sokan érkeznek a helyi focicsapatokból, másfajta, nyugodtabb sportolási lehetőséget keresve:

− Edzőink remek pedagógiai érzékkel fordulnak a gyermekek felé, így a zárkózottabb, visszahúzódó egyéniségek is otthonra találnak nálunk. Ennek is köszönhető a jó csapatszellem, amely itt tartja a fiatalokat. Na és persze az olyan közös élmények, mint ez a csb-selejtező. Tavaly egy fiúcsapatunk jutott tovább, idén remélem ismét lesz okunk örülni. Együtt a közös sikerért. 

Vasárnap estére aztán kiderült, idén is lesznek pécsi szereplők a november 30-án esedékes fináléban. Alsó fotónkon a selejtezőkön diadalmaskodó trió: Spitl Tamás, Bányai Zalán és Simon István végzett csoportelsőként, s harcolta ki a nagydöntőbe jutást.

 pvtc gyoztes

 

*

A fiúknál a selejtezők 13 csoportgyőztese szerepelhet majd a november 30-i döntőben:
MTK-BTC 1., Tenisz Műhely 2., Pasarét TK 2., Golden Ace, MTK-BTC 4., Városmajori TK, Sarkadi Lendületes Fiúk, Jogging Plus, Balatonfüred 1., Tenisz Műhely 1., Pécsi VTC, Panakor TK és Match Point TC
A lányoknál a hat csoport győztese mérkőzik majd a fináléban:
Tenisz Műhely, MTK-BTC, Alfa TI, Pillangó TC, Optofit SE és Fortuna SE

FaLang translation system by Faboba
A tenisz-palya.hu évkönyve – 2019

Pályakereső