Az idei bemutatkozást követően 2020 januárjában ismét megjelenik a tenisz-palya.hu évkönyve.

A portál legérdekesebb cikkei és sok-sok fotó mellett igyekszünk teljes eredménylistát adni - a korosztályos és felnőtt bajnokságok, csapatversenyek mellett a Budapest-bajnokság, a szenior tenisz, a padel és a strandtenisz eredményei, névsorai is megtalálhatóak lesznek az évkönyvben.

 

Most még teljes gőzzel dolgozunk, hogy az évzáró ranglistákkal pontos képet adhassunk a 2019-es esztendőről. Karácsonyt követően kerül nyomdába a kiadvány szöveges része. A címlap viszont már el is készült.

A hiánypótló könyv, a sok fotó összegzést ad a most záruló esztendőről - évek múltán is visszatekinthetünk arra, miként nézett ki az L14-es korcsoport 2019-es hazai rangsora, milyen összetételben nyert bajnokságot az F18-as csapat, milyen helyezésekkel zárták az évet az ITF-ranglistán szereplő magyar szeniorok, vagy hogy kik szerepeltek a Budapest-bajnokság férfi III/B osztályában győztes Kőér Ákos együttesében...

A január végén megjelenő Évkönyv, akárcsak ebben az évben 1490 forintos áron vásárolható meg a kiadótól.

 

A január 15-ig előzetesen feliratkozók 1000 forintért kapják majd kézhez, szintén utánvétes szállítással.

Jelentkezés a tenisz-palya.hu Facebook oldalán (Teniszpálya-katalógus), vagy a kiadó (RedaktorSport Bt.) e-mail címén: arvays@gmail.com

Nem csupán az érintett játékosoknak, az interjúk szereplőinek lehet kedves emlék a 2019-es esztendő hazai tenisztörténetét summázó könyv, de ajánljuk a klubok, a versenyrendezők figyelmébe is, hiszen díjazásként is nagyszerűen hasznosítható - miként az alábbi felvétel is bizonyítja, a 2019-es korosztályos magyar bajnokságon a nyíregyházi rendezőktől a dobogós helyezettek kapták ajándékba a könyvet.

 

f16 paros 2019 copyA 16 esztendős fiúk párosversenyének dobogósai a magyar bajnokságon

FaLang translation system by Faboba
A tenisz-palya.hu évkönyve – 2019

Pályakereső