A korosztályos mesterverseny U12-es és U14-es kategóriájában nem született meglepetés. Bíró Melinda, Molnár Kitti, Kincses Kolos és Hornung Gábor lett kategóriája legjobbja.

A korosztály idei évét értékelve dr. Zsiga László, az U12-esek és U14-esek szövetségi edzője elmondta, többnyire alapvető technikai hiányosságokkal érkeznek a legfiatalabb játékosok a válogatott keretbe, s ez a nemzeti együttesek idei eredményén is meglátszik. A következő szezonban a 14 éven aluli leányok mezőnyében várható jobb eredmény.

A szövetségi edző szerint Molnár Kitti jövőre az U14-es válogatott vezéregyénisége lehet

 

Gy. Szabó Csilla írása * A korosztályos mesterversennyel gyakorlatilag lezárult az idény az utánpótláskorú teniszezők számára. A Nemzeti Edzésközpontban az U12-es és U14-es korosztályok vívták meg először csatáikat, és egy kivétellel mindhárom kategóriában az első helyen kiemelt játékos nyerte a tornát. A leányoknál Bíró Melinda (Gellért SE-U12) és Molnár Kitti (METRO RSC-U14) a fiúknál pedig Kincses Kolos (METRO RSC-U12) menetelt szettveszteség nélkül, az esélyesség terhével is megbirkózva, a végső győzelemig. A 14 éven aluli fiúk versenyében sem született igazán nagy meglepetés azzal, hogy a harmadik kiemelt Hornung Gábor (BBTC SE) lett a korosztály bajnoka, ebben a kategóriában inkább a GYAC színeiben versenyző Pálfi Zoltán döntős szereplése borította a papírformát.

A két korosztály szövetségi edzője, dr. Zsiga László nemcsak a válogatottak idei teljesítményét értékelte honlapunknak, de a legfiatalabbakat érintő szakmai problémákról is beszélt. A négy nemzeti együttes sem fedettpályás Eb-n, vagyis a Winter Cup-on, sem pedig a júliusi szabadtéri kontinensviadalon, a Summer Cup-on nem jutott be a nyolcas döntőbe. Ez pedig világosan mutatja a problémákat, hiszen a nemzetek közötti viadalok már ebben a korban is valós képet adhatnak a sportágon belüli aktuális erőviszonyokról.  

− A legfiatalabbak között két kiemelkedő játékosunk van, Bíró Melinda és Kincses Kolos személyében, ám egy válogatott esetében csapatra van szükség a nyolcas döntőbe jutáshoz – kezdte értékelését az U12-es eredmények felidézésével dr. Zsiga László, s a két fiatallal kapcsolatban a pozitív példa erejét emelte ki. – A kiemelkedő szót magyar szinten értettem, megemlítve, hogy a valós játéktudásban szerencsére az európai szinten vannak, még ha nem is a topon. A többi magyar egy lépéssel mögöttük jár, számukra motivációs erő lehet a példájuk, hogy hazai környezetből is meg lehet közelíteni azt a színvonalat, amellyel már érdemes kilépni a nemzetközi porondra. Hozzájuk kéne mindenkinek igazodnia. Ahogy korábban már említettem, Melinda és Kolos számára most kezdődik az igazi nagy munka. A 14 évesek között tovább emelkedik a színvonal, egyre több versenyre, s egyre nagyobb áldozatokra van szükség az ő részükről is.

A szövetség szakembere szerint Melinda és Kolos esetében a kiemelkedő tehetség találkozott a kiegyensúlyozott és megfontolt szülői háttérrel és a megfelelő színvonalú szakmai munkával. Az igazi próba azonban mindenképpen a jövő esztendő lesz. A hasonló ütemű, folyamatos fejlődéshez – a nemzetközi társakkal szemben a szinten tartás sohasem elegendő – az ideinél sokkal nagyobb terheket kell majd elbírniuk. Ami pedig az U12-es korosztályt reményeit illeti, a közvetlen utánpótlást jelentő 2008-as születésűek között egyelőre nem jelentkezett hozzájuk hasonló ígéret, a tízévesek között viszont van néhány ügyes játékos.

− Úgy tapasztalom, hogy elég komoly problémák vannak az alapokkal – adja meg a legfiatalabbak között tapasztalható sikertelenség egyik fontos okát, dr. Zsiga László. – Tizenkét éves korban már rendelkeznie kell egy gyermeknek egy fejleszthető technikával. Ha ez nincs, egyszerűen nem lehet továbblépni. Túl késő. Erre pedig a kluboknak kellene figyelniük. A válogatott összetartásai során próbálom a nagyobb hiányosságokra felhívni a figyelmet, de ehhez a szülőknek éppúgy partnerként kell viszonyulniuk, mint az edzőknek. Bizonyos területeken látom a szemléletváltozás, vagyis a korábbiaknál professzionálisabb hozzáállás apró jeleit, de ez még nem elég.

Ennek jegyében kerül sor szerdán az MTSZ szülői értekezletére, amelyre valamennyi válogatott kerettag közeli családtagja meghívót kapott. A tapasztalatok szerint a fiatalabb korosztályok részéről nagyobb az érdeklődés, ám a fontos üzenetek még így is eredményesen átadhatóak. Dr. Zsiga László szerint fontos, hogy a szülők is igényesek legyenek az edzők munkájával szemben, amihez kellő ismeretekre van szükségük. Ezért is kapott helyet a találkozón a novemberi edzőképzés témáinak bemutatása a napirendi pontok között. A szakember szerint ez azonban csupán a jobb tájékoztatást szolgálja, hiszen a kulcsszerep mindig az edzőké:

− A legfiatalabbak képzésénél kell a jó beidegződések rögzítését kezdeni, ez pedig a kollégák feladata. A helyes technika oktatása mellett a hatékonyságra kell felhívnom minden alkalommal a figyelmet, s bár fontos, milyen gyakorlatokat választanak, még fontosabb, azok végrehajtása. Az intenzitás ebben az esetben a lehetséges idő és hely maximális kihasználását jelenti, a jól megalapozott és felépített edzés keretében. A legegyszerűbb feladatokkal is lehet jól és eredményesen oktatni, ha az kellőképpen hatékony.

De lépjünk eggyel feljebb, a 14 évesek közé. A leányoknál erős csapat állt össze, Dankó Vanesa Dalma, Udvardy Luca és Molnár Kitti révén. Mégsem sikerült az Európa-bajnoki nyolcas döntő kiharcolása. Az együttes szakvezetője szerint Dankó esetében ütőváltás és sérülések zavarták az idényt, Udvardy viszont igen sikeres évet zárhat egyéniben, amit lelkesedésének és szorgalmának köszönhet. Az elsőéves Molnár Kitti fejlődésével volt a leginkább elégedett dr. Zsiga László, aki szerint a játékos jövőre az U14-es válogatott vezéregyénisége lehet. Hozzá csatlakozik majd korosztályából Major Stella (Gellért SE), Kis-Czakó Eszter (Gellért SE) és Varga Viktória (Marso TC), valamint az U12-ből feljövő Bíró Melinda. A reális erőviszonyok szerint ettől a válogatottól várható majd a következő szezonban a legjobb nemzetközi eredmény.

Az U14-es fiúk mezőnyében Mészáros Patrik hozta a megkívánt nemzetközi színvonalat, amely a többiek, Sávay Zalán Sándor, Gubi Trisztán (MTK) és Hornung Gábor számára még magasnak bizonyult. S hogy mi lesz jövőre? A 12 évesek közül feljövő Kincses Kolos mellett egyelőre Győri Lóránt helye tűnik biztosnak, a többiek számára pedig egy fontos üzenetet fogalmaz meg a kapitány:

− A nemzetközi versenyeken való részvétel ettől a korosztálytól kezdődően egyszerűen kikerülhetetlen. A válogatottsághoz mindenképpen be kell kerülni a nemzetközi vérkeringésbe és tapasztalatot kell szerezni. Ehhez pedig a mesterversenyen való részvétel kapcsán a szövetség is segíteni próbált, hiszen a szokásokhoz híven, valamennyi dobogós jelentős pénzjutalomban részesült.

 

KOROSZTÁLYOS MESTERVERSENY. NEMZETI EDZÉSKÖZPONT (BUDAPEST)


U12. Leányok. Elődöntők:
Bíró Melinda (Gellért SE)−Kardos Lora (Római TA) 6:0, 6:2. Farkaslaki-Hints Flóra (Kiskút TK)−Benke-Giosani Izabella (HTF CSO-KO) 6:3, 6:3. Döntő: Bíró−Farkaslaki-Hints 6:2, 6:2. A 3. helyért: Benke-Giosani−Kardos 6:3, 6:3.
Fiúk. Elődöntők: Kincses Kolos (Metro RSC)−Major Áron János (Metro RSC) 6:3, 6:1. Kovács Marcell Takács (Pasarét TK)−Bercel Sándor (Római TA) 7:5, 6:4. Döntő: Kincses−Kovács 6:3, 6:0. A 3. helyért: Takács−Major 7:6(6), 6:3.

U14. Leányok. Elődöntők: Molnár Kitti (Metro RSC) −Varga Viktória (Marso TC) 6:2, 6:0. Csibrák Antónia (SZVUKSE) −Kuti Alíz Molli (Pillangó) 6:3, 6:2. Döntő: Molnár−Csibrák 6:2, 7:6(5). A 3. helyért: Varga−Kuti 6:2, 6:4.
Fiúk. Eldöntők: Hornung Gábor(BBTC SE)−Gubi Trisztán (MTK-Budapest) 6:4, 6:2. Pálfi Zoltán (GYAC)−Márki Marcell (Game Tennis) 6:2, 6:0. Döntő: Hornung−Pálfi 6:2, 6:1. A 3. helyért: Márki−Gubi 7:5, 3:6, 10:7.

FaLang translation system by Faboba
Federer és Nadal

Pályakereső