Néhány nappal 77. születésnapját követően váratlan betegségben elhunyt Baffy Dezső, aki évtizedeken át volt a hajdúsági város meghatározó teniszezője, a DEAC első számú játékosa.

Családja, barátai, ismerősei november 18-án, hétfőn délben búcsúznak tőle a debreceni Köztemetőben.

A DEAC teniszcsapata a 70'es évek végén, az álló sorban jobbról a harmadik Baffy Dezső

 

Baffy Dezső követte édesapja, az egykori megyei szövetségi vezető, és DEAC-edző példáját , s már fiatal korában kezdett teniszezni: előbb a D. Vörös Meteor, majd évtizedeken át a DEAC szakosztályában szerepelt.

A háború után debreceni teniszélet egyik meghatározó játékosa volt: ifjúsági vidékbajnoki címeket szerzett, tagja volt a felnőtt utánpótlás válogatottnak, s országos egyetemi- és főiskolai bajnoki elsőséget is nyert. Hosszú éveken át volt a DEAC éljátékosa. Tanítványa, Kiss Sándor később (már a Bp. Spartacus színeiben) felnőtt magyar bajnoki címet is nyert.

Sportvezetőként előbb a debreceni városi szövetség vezetője volt 1964 és 1978 között, majd a nyolcvanas években a megyei szövetség vezetői posztját is betöltötte. Főiskolai tanárként ment nyugdíjba. Még az utóbbi években is rendszeresen teniszezett a DEAC Dóczy József utcai sporttelepén.

FaLang translation system by Faboba
A tenisz-palya.hu évkönyve – 2019

Pályakereső