Nagy Endre, a hazai teniszpályákon Bandi Bácsiként ismert és szeretett versenybíró 77 esztendős korában hunyt el.

A Farkasréti temetőben a héten tartott temetésén kollégája, barátja, a székelyföldi Kápolnásfalun élő Benedek M. Elek mondott szép beszédet. Emlékezzünk az ő búcsúztatójával Nagy Endrére!

 

Drága Barátom, Drága Bandi!

Jöttem, mert Te hívtál, s úgy éreztem, hogy nekem itt kell lennem, Tőled végső búcsút venni, mert a közel harminc év barátság kötelez, habár szomorú kötelesség így tenni pontot a földi barátság hosszú mondatának végére.

Tisztelt gyászoló család, tisztelt gyászoló barátaim! Ilyenkor feleslegesek az elkoptatott frázisok, csak az legyen, amit az ember őszintén, szívből érez és mond ki ezekben a percekben.

Bandi Bátyámmal, aki hivatalosan Endre volt,1991 decemberében ismerkedtünk meg egy fedettpályás nemzetközi versenyen, s hamarosan olyan baráti kapcsolat alakult ki köztünk, ami az idők folyamán nemcsak hogy nem gyengült, de egyre erősödött, s később, mikor már nem találkoztunk túl sűrűn, alkalmanként természetesen tovább tartott a beszámoló családjainkról, mindennapjainkról, s úgy jártam be családi házukba, mintha odatartoznék, mert úgy is fogadtak.

Keserű fintor torzítja arcom írás közben, sokszor terveztünk egy közös hetet otthon, nálunk a hargitai jó levegőn, a homoródi borvízzel, s a jó hideg sörrel fűszerezve a filegóriánkban, míg az asszonyok a konyhai titkaikat osztják meg egymás között...

"Ember plusz Szándék, egyenlő Véletlen", ez egy kiragadott mondat egy monumentális regényből, s milyen igaz: a véletlen a szándékot valóra válthatja, s esetünkben át is húzhatja, immár erre a találkozásra nem kerül sor.

Sokszor voltunk szobatársak vidéki versenyeken, voltunk főnök-beosztott, beosztott-főnök pozicióban, de mi sokkal jobban megfértünk egymással az életben is, a naptárban is, mint Péter és Pál, nekünk egyformán dalolt a fülemüle, egymásnak nem voltunk irígyei...

November közepe. Baljósan cseng a telefonom, mikor Ancsa hív: a balsejtelmem igaz, Bandi Barátom eltávozott közülünk. Egyszerűen, elegánsan, s fájó meglepetésszerűen. Utolsó találkozásunkkor, június negyedikén már majdnem félszavakból értettük csak meg egymást, előrehaladott betegségéből fakadóan ennyire volt képes, gratulált írói sikeremhez - az Országházba voltam hivatalos -, boldog voltam mert megértettem félszavaiból is, mit akart mondani, s boldog volt ő is, mert megértettem, s nem beszéltem el mellette.

Az utolsó félóra mélyen beleégett a lelkembe. Kitörülhetetlenül. "Láttyátok feleim, szümtükkel mik vogymuk, isa pur és homu vogymuk": a Halotti beszéd kezdete, s lám így is van, bizony porból lettünk, s porrá, hamuvá válunk, de az anyaföld, az Édes Anyaföld mindannyiunkat befogad mikor eljön az ideje.

Annyira szerettem volna első könyvem Neki átadni, mikor kijön a nyomdából, rohanni Hozzájuk, mikor még friss a nyomdafesték szaga, de ez is "kései sirató"!

Bandi Bátyám, kedves Barátom! Isten veled, Isten hozzád!

Végezetül hallgasd meg egyűgyű, szívemből írott versem, ezzel engedlek el, de a barátságunk tovább él!

Pattog a labda kinn az Építőkön,
Így megy ez hetente, kedden, s csütörtökön.
Hallani a Bandi öblös baritonját, ha kint-et kiált
Mikor a labda elhagyja a pályát.
Hosszú volt a csata, vége van a meccsnek,
S a törzskocsmában együtt egyet söröznek,
Megtárgyalják, a vesztes miért vesztett,
A győztesek meg hogyan nyertek meccset...

Két éve már nem pattog a labda,
Nem hallik a Bandi öblös baritonja
Nem kiált már kintet, nem száll ki a labda,
A novemberi sárga levél a pályát betakarja.

Félnézek az égre, a végtelen kékségbe,
Barátomat látom ütővel a kézbe’,
S hallani vélem az angyali bíztatást,
"Gyerünk Bandi bácsi, üssél egy Nagy ászt!"’
Tekintetem aztán visszatér a földre,

A fájdalom lassan agyamra felkúszik,
S könnyeim fátyolán keresztül olvasom
Nagy Endre, a Bandi immár itt nyugszik!

FaLang translation system by Faboba

Pályakereső