A címben feldobott kérdés, persze, azonnal megválaszolható, hiszen földrajzi értelemben még Magyarországnak sem áll a centrumában ez a 3200 lelkes Komárom megyei település. Ha azonban a teniszsport oldaláról vizsgálódunk, egy rövid látogatás során is megállapítható, hogy hazai, de akár a nemzetközi viszonyokat tekintve is milyen sokat tanulhatunk az itteniektől.

 

Árvay Sándor írása

– Nem máshonnan akarjuk idecsábítani a gyerekeket, hanem magunk építkezünk – fogalmazza meg a szakosztállyal kapcsolatos elveit Kolok János, a teniszpályák tulajdonosa, egyben Baj Község Sport Egyesületének elnöke. S ha azt gondolnánk, formális funkciók e társadalmi megbízások, rögtön meggyőződhetünk arról, hogy e kis település igencsak mozgalmas sportéletet tudhat magáénak. Hat szakosztályukban a cselgáncs, a labdarúgás, a kézilabda és a tenisz képviseli a hagyományosnak mondható sportágakat, de működtetnek kerékpárlabda- és művészkerékpár részleget is.

Az októberi napsütéses délutánon a futballpályán nyüzsögtek sokan, no meg az oldalvonal menti részeken, ahol még tart az új öltöző építésének befejezése, a tereprendezés. A munkagépek mozgását még itt vezényli a sportköri elnök, aki az útépítéssel, útfelújítással foglalkozó, 15 esztendeje működő Széles Út Kft. alapító-tulajdonosaként kellő szakértelemmel rendelkezik az ilyen teendőkben. Szüksége is lesz a tapasztalataira, hiszen rövidesen a sporttelep másik végébe, a patak menti szegletbe vonulnak a gépek, hogy elvégezzék az alapozást a harmadik teniszpályához.

Ott ugyanis a már meglevő kettő mellé egy újabb játéktér épül rövidesen. Egy fix tetős, a szabadtéri időszakban oldalról nyitott kemény pálya készül, hogy esőben, kínzó melegben is árnyékos, védett körülmények között lehessen játszani.

 

kolok janos baj aKolok János futballista volt, de ma egész családja teniszezik

 

– Nem rohanunk, hiszen az első ütem is elvitt vagy ötvenmillió forintot, de pontosan tudjuk, mit akarunk, készek a terveink is – fogalmaz Kolok János. – Két esztendeje indultunk, egy salakossal, és a Laykold borítású kemény pályával, aztán elkészült a klubépület, a teniszöltöző, a parkosított környezet, a filagória, a szalonnasütő-hely, a fedett pályás időszakra pedig sátrat vásároltunk, szóval volt tennivaló, s kiadás bőven. Most azonban úgy látjuk, lehet tovább is lépni.

A fejlesztést indokolja, hogy komoly igény van rá. Délutánonként, este telt ház van – jönnek a faluból gyalog, biciklivel, a távolabbról érkezők autói megtöltik am parkolót. S noha az idegen számára a közeli templomtorony eligazító jel lehet, azért – profi házigazdaként az országútról tábla is jelzi, hogyan közelíthető meg a teniszpálya. A település vezetése is úgy látja: a sportélet közösséget épít, nevelő hatással van felnőttre, gyermekre egyaránt, s Baj község nevét is elviszi messze földre. nem véletlen tehát, hogy Schunder Tibor polgármester támogatja a sportot, hiszen naponta tapasztalja: vonzerőt, hasznos elfoglaltságot jelent a tenisz.

– Hatvan gyermek nem kevés… – utal Kolok János arra, hogy alig két esztendő alatt sikerült megfelelő alapokat teremteni ahhoz, hogy egykor ezekből a nebulókból egészséges fiatalember, netán jó teniszező is legyen.

 

baj 5 aKecskeméti Sándor, a fiatal edző a településen képzeli el jövőjét

 

A sportvezető-tulajdonostól megtudjuk, hogy ő személyesen nem kíván a szakmai munkával foglalkozni – erre ott van hivatalos tanácsadója, Simara János, aki hosszú évek hazai és nemzetközi tapasztalatát beépítve olyan programot valósít meg, amely segédkezik abban, hogy miként hozható működésbe egy teniszklub. Kezdve rögtön azzal, hogy milyen legyen a jövőkép, miként épüljön fel a szakosztály, hogyan nyerhetőek meg a fiatalok a sportágnak, s miként kell megtartani őket, ha már egyszer beleszerettek a teniszbe. Ezért indítottak a piramis legalsó, ám legszélesebb rétegével, ezért célozták meg az óvodás és általános iskolás gyerekeket. „Becserkészésükhöz” azonban az intézményvezetőket, igazgatókat, a testnevelőket kell megnyerni – nélkülük ugyanis nem működik a rendszer. Így aztán nem csupán a kéthetenként tenisziskolás háziverseny szerepel a programban, de csapatépítő tréninget, társas vacsorát szerveztek a testnevelő tanárok számára is, hogy érezzék, tudják, szükség van rájuk.  Simara tanár úr módszere, úgy tűnik, sikerre vezet, mert nem csak a gyerekek, de a szülők és a pedagógusok is gyakori vendégei a teniszparknak.

Igazi klubéletet csak így lehet létrehozni.   

A csapatépítésben Károlyi Gabriella remek munkája nélkül nem haladtak volna ilyen gyorsan előre. A szervezői vénával megáldott fiatalasszony a terv alapján aztán beindította a gépezetet: egyeztetett, a szakosztály edzőivel együtt körbejárta a környék óvodáit, általános iskoláit, s bemutatókon népszerűsítették a sportágat. Toborzó körútjuk sikerrel járt, az iskolák is örültek a hívó szónak, a helyi óvoda nagycsoportosai közül is 25-en heti egy alkalommal rendszeres látogatói a teniszpályáknak. A foglalkozások zömét a 27 esztendős Kecskeméti Sándor tartja, aki – noha nem a település szülötte – annyira megszerette az itteni környezetet, hogy már az is eldöntötte, itt szeretne letelepedni.

A klub sokat tesz azért, hogy helyben és a környéken megismerjék őket. Van Facebook oldaluk, hirdetéseikkel találkozni az interneten, a közeli Tata városi televíziójában, rádióadásokban.

 

baj 2 aA kemény pályát az idősebbek gyorsan megszokták, a fiatalok az első pillanattól imádják

 

– Mostanra a megyében is megértették, hogy mi nem elszívni akarjuk máshonnan a teniszezőket, hanem lehetőséget kínálunk, s egyúttal olyan gyerekeket nevelünk, tanítunk a sportágra, akik felcseperedve a falut elhagyva más klubokat erősítenek majd – hangsúlyozza ismét a sportkör elnöke, büszkén megjegyezve ugyanakkor, hogy vannak, persze bőven külsős vendégek. Az itteni kemény pályán szokott teniszezni a tatabányai kézilabdás legenda Marosi László, az NB I-es csapat edzője, Vladan Matic, a komáromi polgármester, dr. Molnár Attila és csapata is. – Nincs gondunk a pályák kiadásával. A klub házigazdája, Weiszdorn Dávid telefonja ebben az időszakban sokat csörög, hiszen noha a téli órák hetven százaléka már foglalt, alkalmi beugrók gyakorta jelentkeznek. A felnőttek először még vonakodnak a kemény pályától, aztán rájönnek, hogy az ízületeket kímélő, remek játékot kínál. A gyerekek viszont rögtön imádják, s inkább a kemény borításon szeretnek játszani. S számunkra ez iránymutató, ennek megfelelően terveztük a fejlesztéseket is.    

Baj teniszéletének szervezői nem csupán pályát, de jövőt is tudnak építeni.

 

baj tel aEz még tavalyi fotó, egyelőre még szabadtéren élvezik a mesés őszi időt

 

FaLang translation system by Faboba
Federer és Nadal

Pályakereső