Nyomtatás

Ritkán látható sportszerűség tanúi lehettünk a szombaton zárult nemzetközi magyar szenior teniszbajnokságon, Keszthelyen.

A tornagyőztesnek kihirdetett magyar játékos lemondott első helyéről.

Íme a gyöngyösi Szekrényes Zsolt (62) története.

Szekrényes Zsolt és Bíbok Tamás versenyigazgató

 

(tenisz-palya.hu/MTSZ) * A 60+ korosztály versenye igencsak erős mezőnyt sorakoztatott fel, hiszen a korábbi szenior világbajnok, jelenleg az ITF rangsor 6. helyén álló osztrák Karl Pansy volt az első kiemelt, s mellette több nemzetközi klasszis is ott szerepelt a 16-os táblán.

A világranglista 165. helyén álló, s így kiemeléshez nem jutó hazai rangsormásodik gyöngyösi Szekrényes Zsolt  sorozatban aratta szettveszteség nélküli győzelmeit: előbb egy szerb játékost búcsúztatott, majd a 3. kiemelt osztrák Koepf ellen nyert (6:4, 6:1), az elődöntőben pedig a 2. kiemelt olasz Pozzi ellen is sikerrel szerepelt (6:4, 7:5), így jutott a fináléba, ahol az 1. kiemelt Pansy várta.

Az aranymeccsen nagy csatát hozott az első játszma, s 6:6 után a tie break döntött az osztrák javára.

Már készülődtek a folytatásra, amikor az addig szemerkélő eső bekeményített, így játékra alkalmatlanná váltak a szabadtéri pályák. A SUN Klub azonban rendelkezik két fedett játéktérrel is, amely épp az ilyen esős napokon kínál gyors megoldást: felülről véd a csapadéktól (kánikula idején a naptól), oldalt pedig a szabadtéri szezonban elhúzzák a falait, így csaknem kinti körülmények várják a játékosokat.

Márton Kálmán, az ügyeletes versenybíró honlapunknak elmondta, hogy a folyamatos eső miatt már 4:4 állásnál jelezte, hogy tető alá kell vinni a mérkőzést, ám a két játékos akkor úgy döntött, hogy a játszmát a szabadtéri pályán fejezi be.

- Csúszkáltak sokat az egyre mélyebbé váló talajon. Eljutottak a tie break pontvadászatig, ahol folytatódott az ádáz harc, s végül az osztrák ért el hamarabb a kétpontos előnyig (7-5), így 7:6-ra behúzta az első játszmát. Indultunk a sátorba, a folytatásra...

A kontkatlencsét viselő Pansy azonban nem szándékozott a neonvilágításos fedettbe "költözni", hanem szólt, ha ez a helyzet, akkor feladja a meccset.

Szekrényes gyorsabb volt. Jelezte, ha nem folytatódik a mérkőzés, akkor inkább ő lép vissza. Nem kíván vesztes állást győzelemként elkönyvelni.

- Nem lenne etikus 6:7 állásnál, vesztésre álló helyzetben átvenni a tornagyőztesnek járó aranyérmet - mondta, s kezet nyújtva a meglepett osztráknak egyben gratulált is az immár meccsnyertes Pansynak.

A magyar teniszező sportszerű döntése Fair Play-díjat érdemlő reakció egy szokatlan helyzetre.

A nagy skalpot tehát ezúttal nem szerezte meg, de a párosok trófeája a 2. helyen kiemelt Sákovics Péter, Szekrényes Zsolt duóé lett a Pansy, Koepf kettős ellen, miként Balta Rózsa társaként vegyes párosban is begyűjtött egy aranyat.

Ami pedig az egyéni világranglistát illeti: keszthelyi szerepelése a 165. helyről a 105.-re repítette előre az ITF rangsorában a sportszerű gyöngyösi teniszezőt.

FaLang translation system by Faboba